Egy kis késéssel, de itt van a további élménybeszámoló Portugáliáról. Pedig még akkor melegen papírra vetettem, úgyhogy ennek függvényében kell olvasni. (Csak most van "időm" digitális formába önteni...)
Hogy lehet, hogy itt egész nap esik az eső? Nem erről volt szó... Majdnem egész nap ez volt: hol szakadt, hol ömlött, hol szemerkélt, hol dézsából öntötték, néha pedig pihent pár percet...
De nem is ez volt a nagy fő eseménye, hanem, hogy Damaiaban jártunk, ahol Lisszabonban a legtöbb bevándorló él. (Ahová kb. 1 óra helyett vagy 2,5 óra alatt értünk el a sok várakozást és a bonyolult jegyvásárlást követően és a "jajj, 20 fok van és fúj a szél" miatti 2x1 megállós plusz metrózással a 2 vonat között.)
Egy ("civilizációhoz" szokott embernek) elég durva, lepukkant helyen jártunk. Egy, hát nem is tudom minek lehet nevezni, szegénytelep, nyomornyegyed, "brazilul" favella...? Csoportosan vittek minket végig, egyedül "nem is szabad" odamenni, mert veszélyes. A telep 1976-ban jött létre (illetve kezdődött) és jelenleg csak Damaia városrészben csak 6 ilyen telep van. Ebben az egyben 217 ház van, ahol kb 1600 ember lakik. A házak közművesítve vannak, de nagyon picik a lakások (habár láttam már ennél kisebbet). Az emberek többsége a Zöld-foki szigetekről (Cabo Verde) jött, ami Portugáliához tartozik és Afrika nyugati partjainál fekszik.
A viskók nagyon fusizottak és kb egy labirintus az egész telep. A házak között kb 1 méternyi széles utcácskák vannak. Elég borzasztó volt. Pláne, mikor egy nemrég (?) lerombolt házrészhez értünk. Nem tudom pontosan miért rombolták le (állítólag a kormány), de tény, hogy az egész telep full illegális. Ha jól értettem, akkor egy csomó ilyen telepet úgy számoltak fel Lisszabonban, hogy a kormánytól pénzt kaptak, hogy vegyenek maguknak házat/lakást. Habár ez így elég meseszerűen hangzik, biztosan bonyolultabb volt és bizonyos feltételek kellettek hozzá. A "körbevezetés" után ebéd egy ottani étterem alagsorában: brazil feijoada, azaz ez a típus egy tömény sötétbarni babos étel sok hússal, többek közt malacfüllel. Szeretem a húst, de ez így elég masszívan nézett ki.
Ebéd után nagy eső (utólag kiderült, hogy állítólag monszun), addig beltéri játékok, mókás volt, de nem részletezem :). Majd kicsit később visszamentünk a helyi "délutáni klubba". Hasonló volt az elv, mint a rögbinél, de itt egy lepukkant házból alakítottak ki egy közös helyiséget játszóteremmel, számítógépteremmel, stb. És itt Maria helyett Amerigo volt a vezető. Ott vártunk egy órát a gyerekekre, akikhez mentünk, mert ők az eső miatt hazamentek ruhát cserélni az iskola után, és amúgy is mindig késnek... :)
Lassan befogadtak minket, volt arcfestés (mindig mondták, hogy ide és ide is, és még, még), zenéltünk velük spec dobon, aztán előadtak nekünk a kislányok (5-11év) és Bruno (aki 6 hónapra született és most 6 éves; a képen) egy kb. félórás táncot. Tradícionális Cabo Verde-i, de olyan tempóban rázták magukat/ feneküket, hogy csak pislogtam. Szerintem sosem tudnám megcsinálni. Rendes koreográfia, mozgás szinkronban, nagyon szuper ritmusérzékkel (mindenkinek!). Fantasztikus volt őket nézni, majd egy kicsit beálltunk mi is táncolni.
Hihetetlen milyen életkedvük van és milyen boldogságot tudnak maguknak teremteni (legalább) a klubban. Amit még nem is mondtam- habár afrikai származásuk lévén kitalálható- a klub falai belül színesek: rózsaszín, sárga, narancs, piros, kék, zöld...egy fal-egy szín.
Voltunk a mi projectunk szervezőjének (Máquina do Mundo) az irodájában is- ott volt a beltéri játék még ebéd után. De ami szuper volt, hogy Isaac és Alberto, két spanyol társunk egy gyönyörű grafittit festett a falra, mire visszajöttünk a gyerekektől.
Más: az angolom határozottan fejlődött ez az egy hét alatt-a beszédértés és a beszéd, mivel kb egész nap angolul beszéltek hozzám és én is máshoz. (Hozzáteszem a repülőn hazafelé minden angolul jutott eszembe..) Sokszor már reflexből/gondolkodás nélkül válaszolok angolul (habár a beszélgetést még mindig gyakorolnom kellene). Azt hiszem nem kellene leállnom az angoltanulással, pláne, hogy márciustól augusztusig (amíg jártam a BeHappy-be), sokat fejlődött és még élveztem is a tanulást, a "szabad" rendszert.
